Energetikai Tanúsítvány 2.0

Energetikai Tanúsítvány 2.0. - Megújult az energetikai bizonyítvány megszerzésének folyamata és igazolása. Mi változott?

Az, hogy mi alapján „számolják” ki?

Korábban egy képzeletbeli - ugyanolyan, ugyanakkora, ugyanolyan használatú – ingatlan, előre meghatározott energetikai jellemzőihez hasonlítva kaptuk meg a vizsgált ingatlan értékét ezért előfordulhatott, hogy azonos energia fogyasztás ellenére egy családi ház és egy több lakásos társasház besorolása között több egységnyi különbséget állapított meg a tanúsítvány ami ez egyes lakások eredményeit is elferdíthette.

Az új rendszerben az összehasonlítást azonos használatú ingatlanok referencia - energetikai jellemzőivel hasonlítják össze. Tehát nem méret szerint különböztetik meg az egyes vizsgált ingatlanokat hanem funkció szerint: lakást lakással, házat házzal.

Mérnököknek, hozzáértőknek és érdeklődőknek Partnerünk, a Rádler Építész Iroda szaknyelven ezt így fogalmazza meg:

„Korábban egy adott épület összesített energetikai jellemzőjét egy azonos felület/térfogatarányú és azonos rendeltetésű épületre előírt összesített energetikai jellemző arányának százalékos értéke. 2016. január 1-től az új szabályozás szerint az adott épület összesített energetikai jellemzőjét egy a rendeltetéstől függő adott értékkel kell összehasonlítani. Az épületenergetikai minőségi osztályba sorolás az adott épület összesített energetikai jellemzőjének, és a rendeltetéstől függően előírt összesített energetikai jellemző arányának százalékos értéke.”

Ezen kívül változik még a kapható kategóriák száma.

Eddig a legjobb besorolás az „A+” volt a legrosszabb „I”. Új építésű ingatlanoknál minimum „C”-t kellett elérni, ekkor az ingatlan a „követelménynek megfelelő kategória” köznapi értelemben korszerű volt.

A kategóriák száma kettővel nőtt: „AA++” - tól „JJ”-ig tart és a „CC” lett a megfelelő, új néven „korszerű” kategória.

Szakértőknek szintén a Rádler Építész Irodától idézünk: „Az új rendszerben 2016. január 1-től dupla betűt kaphatnak besoroláskor az épületek AA ++-tól JJ-ig összesen tizenkét kategóriát. A követelménynek megfelelő kategória (új nevén „korszerű”) ebben a besorolási rendszerben is a CC, viszont míg korábban a C kategóriába a viszonyítási érték 96 %-tól a 100 %-ig teljesítő épületek kerültek, addig az új rendszerben a 100 % és a 130 % között teljesítő épületek lesznek besorolva. Korábban a C kategóriánál 3 db jobb kategória létezett, ami most 4 re bővül, a C kategóriánál rosszabb kategóriák száma eddig 6 db volt, ezután ez 7-re bővül. „

Mi lesz a már meglévő tanúsítványokkal?

2016 január 1-től a korábban készített energetikai tanúsítványok csak egy kiegészítő tanúsítvány lappal érvényesek és használhatók fel adásvételhez, bérbeadáshoz.

A felmérést nem kell megismételni! A korábban készült tanúsítványok adatai alapján a központi, elektronikus tanúsítvány nyilvántartó rendszeren https://www.e-epites.hu/entan/ keresztül igényelhető pótlap kiállításával a régivel együtt érvényes, új tanúsítványt generál így ezután a kettőt együtt kell használni. Érvényessége pedig az eredeti tanúsítvány kiállításának napjától 10 évig tart. A korábban készült tanúsítványokat a nyilvántartási rendszer automatikusan átváltja az új rendszerbe így a tulajdonosok a fenti webcímen tájékozódhatnak ingatlanuk új kategóriájáról.

Az egyes kategóriák besorolási követelményei szigorodnak!

Több műszaki feltétele van a „korszerű” kategóriába való soroláshoz, melynek ismertetéséhez a Rádler Építész Irodát „kértük” meg. Innentől Rádler Györgyöt idézzük.

„A BB és annál kedvezőbb (pl.: AA) besorolások megszerzésének alapfeltétele a kis energiafogyasztás mellett az épület külső felületeinek nagyfokú hőszigetelő képessége és legalább részben megújuló energiákkal való ellátása. Mivel ezeket az adatokat teljes egészben a korábbi tanúsítványok nem tartalmazták, az automatikus átsorolás nem érinti a BB és annál kedvezőbb besorolásokat. A korábban feltöltött tanúsítvánnyal rendelkező kis fogyasztású épületek mindegyike az automatikus átsorolásban CC besorolást kap.

Amennyiben úgy véljük, hogy az épületünk megfelelhet a jobb követelményeknek és BB besorolást vagy jobbat kaphat, a soron következő bérbeadásnál vagy adásvételnél érdemes, de nem kötelező, újratanúsíttatnunk az épületünket. Ehhez az épületünknek jelentős hőszigetelő képességű szerkezetekkel kell bírnia, továbbá 25%-ban megújuló energiákat is hasznosítani kell.

Mivel a megújuló részarány és az épülethatároló szerkezetek együttes hőszigetelő képessége csak egész épületre értelmezhető, ezért a többlakásos épületben lévő lakások tanúsításánál a BB besorolás megszerzésnek alapfeltétele, hogy az egész épületet már korábban BB besorolásúra tanúsítsák.

Az AA besorolás megszerzéséhez az alacsony energiafogyasztáson, a jó hőszigetelő képességen és megújuló energiahasznosításon felül további feltételeknek kell megfelelnie az épületnek. AA vagy annál jobb besorolás csak olyan esetben adható ahol:

  • a hő termelő időjárásfüggő szabályozása megoldott
  • a hűtési és fűtési rendszer helyiségenkénti szabályozhatósága megoldott
  • az önálló tulajdonú vagy külön bérbe adható épületrészek energiafogyasztásának mérése külön, legalább költségosztók felszerelésével vagy egyedi mérőkkel megoldott.

Energetikai tanúsítvány új ingatlan használatbavételi eljárása esetén:

Energetikai tanúsítványt korábban az építtető használatbavételi engedély kiadását követő 90 napon belül volt köteles készíttetni, amit egyébként senki nem ellenőrzött, senki nem kért be. 2016. január 1-től azonban az építtetőnek már a használatbavételi engedélyre irányuló kérelem benyújtásakor rendelkeznie kell.

Lehetőség van Energetikai tanúsítvány kiállítására pusztán a rezsi számlák alapján amennyiben az alábbiak teljesülnek:

  • az egész épületre vonatkozik a tanúsítás,
  • legalább 6 lakásos lakóépület esetén, egyéb esetben, ha az épület legalább 500 m2-es hasznos alapterületű,
  • ha az épület összesített energetikai jellemzője legalább 130 kWh/m2,év, 
  • ha a tanúsítást megelőző 3 év energiafogyasztásában a legkisebb és a legnagyobb fogyasztású év fogyasztásában 30%-nál nagyobb eltérés nem volt,
  • ha a tanúsítást megelőző 3 évben az épületet rendeltetésszerűen használták és rendeltetésváltás nem volt.

2016. január.

Forrás: Cikkünk megírásában a Rádler Építész Iroda, Rádler György írása volt segítségünkre.

Az oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ...
Megértettem